Turtóczki Sándor szót kért
Írta: Szerkesztőség   
2010. június 30. szerda, 02:00

altTurtóczki Sándor, a bajnok- és kupagyőztes MTK Hungária, valamint az U19-es válogatott edzője kívánt reagálni a Farkas László által, az edzői körkérdésben elmondottakra.

- Meglehetősen szomorúnak tartom, hogy Farkas Lászlónak az egész bajnoki évet nézve az a legnagyobb negatívum amit tapasztalt, hogy idézzem "a két utánpótlás szövetségi kapitány gátlástalanul a saját csapatába csábítgatja a fiatal tehetségeket...."  valamint, hogy "Godvár csapatváltásának is az volt a mozgatórugója, hogy a válogatottsággal motiválták". Érdekes, hogy az eredményeivel nem, pályán kívüli megnyilvánulásával viszont rendre figyelemfelkeltővé váló vezetőedző, verbálisan rendre megtalálja az ellenfeleket, játékvezetőket, szövetségi edzőket. Érdekes, és számára lehet elgondolkodtató, hogy a jelenlegi női labdarúgásban egyedül ő az az ember, aki nyíltan meg mer rágalmazni bárkit, bármikor. Az, ha valaki saját csapatán tapasztal az általa elmondottakhoz hasonlót és elmondja teljes mértékben elfogadható, de mint kivülálló, Farkas László Godvár Katalin esetét is jobban tudta mindenkinél. Olyannyira, hogy konkrétan leírta, ami szerinte a válogatott játékos igazolásánál történt. Nem csoda, hogy az amúgy eddigi pályafutása során saját magától a női labdarúgással foglalkozó fórumokon soha meg nem nyílvánuló játékos most írásban, válaszlevélben kérte ki magának az újpesti tréner hangulatkeltő nyilatkozatának rá vonatkozó részét. A Ferencváros edzőjének nevében (hisz nyílvánvaló, hogy a fent említett szövetségi edzők meghatározás rá, és rám vonatkozott) nem nyilatkozhatok, s nem is tisztem ezt tenni, de a jövőre vonatkozóan mindenképpen szeretném, ha az újpesti vezető amikor csak teheti, vagy kedve tartja, nem sarazná be ellenfeleit. Sokkal szerencsésebbnek tartanám, ha végre szakmai oldalról közelítené meg a sportágat, hisz azzal nem csak magának, de végre játékosainak is örömöt, és bajnoki pontokat szerezne.

A magam részéről ezt az -újabb- ügyet lezártnak tekintem, s a jövőben semmilyen formában nem kívánok ismét foglalkozni vele.

 

Turtóczki Sándor

 

Eb-selejtező

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 BELGIUM, KINGDOM OF Belgium 7 4 2 1 11:4 7 14
2 ICELAND, REPUBLIC OF Izland 6 4 1 1 12:2 10 13
3 NORWAY, KINGDOM OF Norvégia 6 4 0 2 17:6 11 12
4 NORTHERN IRELAND Észak-Írország 6 2 2 2 8:8 0 8
5 HUNGARY, REPUBLIC OF Magyarország 7 2 1 4 8:16 -8 7
6 BULGARIA, REPUBLIC OF Bulgária 6 0 0 6 0:20 -20 0

Algarve Cup '2012

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 WALES Wales 3 2 1 0 3:1 2 7
2 PORTUGAL, PORTUGUESE REPUBLIC Portugália 3 2 0 1 6:2 4 6
3 HUNGARY, REPUBLIC OF Magyarország 3 1 0 2 2:6 -4 3
4 IRELAND Írország 3 0 1 2 1:3 -2 1

Női NB I

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Viktória Trend-Optika 13 12 1 0 68:5 63 37
2 Astra HFC 13 12 0 1 49:15 34 36
3 MTK Hungária 13 11 1 1 73:9 64 34
4 1.FC Femina 13 8 0 5 32:29 3 24
5 Győri Dózsa SE 13 6 1 6 31:35 -4 19
6 Ferencváros 13 4 1 8 31:28 3 13
7 Újpesti TE 13 3 2 8 17:48 -31 11
8 Nagypáli 13 3 0 10 22:52 -30 9
9 Szegedi AK 13 2 0 11 12:58 -46 6
10 Nyíregyháza 13 1 0 12 6:62 -56 3

Leány U-17

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 FTC Zrt. 10 9 1 0 61:5 56 28
2 Astra HFC 10 8 1 1 46:11 35 25
3 MTK Hungária 10 7 1 2 54:5 49 22
4 Viktória FC 10 6 1 3 21:14 7 19
5 Nyírség NSC 10 5 3 2 25:14 11 18
6 Győri ETO FC 10 5 2 3 30:11 19 17
7 1. FC Femina 10 3 0 7 14:39 -25 8
8 Nagypáli 10 2 1 7 9:36 -27 7
9 Szegedi AK 10 1 2 7 4:33 -29 5
10 Győri Dózsa 10 2 0 8 12:46 -34 3
11 Újpesti TE 10 0 2 8 7:69 -62 0

Női NB II

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Ferencváros 9 7 1 1 43:17 26 22
2 TFSE-Hegyvidék 9 7 1 1 36:11 25 22
3 Pécsvárad SE 9 6 3 0 36:6 30 21
4 Pécsi VSK 9 5 2 2 26:17 9 17
5 Metis NFC 9 4 1 4 27:26 1 13
6 Soproni FAC 9 4 0 5 27:28 -1 12
7 Nagykanizsa TE 9 2 3 4 13:13 0 9
8 Gizella Veszprém 9 2 2 5 22:27 -5 8
9 Dorog SE 9 1 1 7 6:27 -21 4
10 Szigetvári Vasas 9 0 0 9 2:66 -64 0

BLSZ

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Astra Silver 13 12 1 0 83:14 69 37
2 Amazonok SE 12 11 1 0 71:8 63 34
3 Monori SE 13 9 1 3 22:13 9 28
4 Pénzügyőr SE 12 8 3 1 37:8 29 27
5 Angyalföldi Sportiskola 13 8 1 4 48:22 26 25
6 Rákosmenti KSK 13 6 3 4 26:11 15 21
7 Metis NFC 13 7 0 6 30:18 12 21
8 Kerepesi SBE 12 6 2 4 33:14 19 20
9 Ercsi TSK 13 5 3 5 40:28 12 18
10 III.ker. TUE 13 5 2 6 23:18 5 17
11 Kalafa SE 12 4 2 6 32:19 13 14
12 Hevesi Diákfoci 11 3 3 5 22:24 -2 12
13 Újpesti TE 13 2 1 10 27:45 -18 7
14 Kormányőr SE 13 2 1 10 8:62 -54 7
15 Híd-Unió SE 13 1 0 12 3:76 -73 3
16 Hidegkúti SC 13 0 0 13 3:128 -125 0
Hirdetés
Hirdetés