Nőifoci.com

Pénteken ismét ülésezett a Magyar Labdarúgó-szövetség Női bizottsága. A tagok – Barczi Csaba alelnök vezetésével – áttekintették a szakág legfontosabb problémáit, és keresték is a válaszokat: van persze, hogy „jó válasz” nincs, csak legkevésbé rossz”.

Vendégként, részt vett a bizottsági ülésen Őze Tibor, az MLSZ Grassroots menedzsere, valamint Petrika Ibolya, aki a programon belül a 14-15 éves korosztály felelőse. Sajnos Kovács Szilveszter, az MGYLSZ főtitkára, nem tudott ott lenni a megbeszélésen, de a női futball és az MLSZ szakterületeinek képviselői egyetértettek az együttműködés szükségességében. A Női Bizottság olyan elképzelést vázolt fel, amelyben az egyes földrajzi egységekben (megyékben, kisebb területi egységekben) a működő női csapatok lennének a kislányok futballjának gazdái.
Barczi Csaba az MLSZ apparátusát képviselő Nahóczky Attilától tudakolta, a szövetség tervezi-e, hogy segítséget nyújtson a szakág hazai szakembereinek, hogy megnézhessék a nyári, németországi U20-as női világbajnokság néhány mérkőzését. A szombathelyi szakember nyomatékosította, nem pénzt, „jutalomutat” vár, hanem szervezési segítséget, a szövetségek közötti kapcsolatok felhasználását.
Arra a dokumentumra hivatkozva, amely a szövetségen belül véleményezési jogot biztosít az egyes bizottságoknak, a szakterületek képviselőinek, Barczi felvetette, a személyi döntések előtt is célszerű volna kikérni a bizottság véleményét. Az ő álláspontja egyébként világos ezekben az ügyekben: egyértelmű feltételek mellett, nyilvános pályázat. Példaként elmondta, hátha, például egy rutinos – akár világbajnok – német szakember a magyar női futball megmentésében lát lehetőséget. Ne zárjuk ki az esélyt…
A Női Bizottság tagjai tárgyaltak a Magyar Kupáról is. Nem kétséges, kívánatos volna, ha rangosabb, vonzóbb volna az MK. Ebben korábban segített, hogy pénzdíjas volt a kupa (a győztes 500 000, a döntős 300 000 forintot kapott), de ezt Kovács István egy tollvonással megszüntette. Most a televíziós közvetítés jelent némi pluszt, de ez önmagában, az indulók számának növeléséhez nem elegendő. Jó lenne, ha legalább az NB I-esek számára kötelező lenne az indulás – de ez egyelőre kivitelezhetetlen. Amatőr csapatokat nem lehet arra kötelezni, hogy munkanapon lépjenek pályára, és nincs elegendő szabad hétvége sem.
Az egyebek között tárgyalta a bizottság az NB II jövőjét – ez talán a szakág egésze szempontjából a „legforróbb” kérdés.
Továbbra is rögzítve, hogy a Női Bizottságnak a probléma kezelésére tényleges jogköre nincs, megállapították: bár a kívánatos a kétcsoportos NB II volna, erre most kicsi az esély. Sőt, néhány klub „ultimátumot” adott, egycsoportos versengésben ő sem indul. Így előállhat az is, hogy a nevezők száma nem éri el a bajnokság indításához minimálisan szükséges hatot. Lehetőségként felvetődött, hogy az ifjúsági (U18) bajnokság tagozódna be az NB II-be – amint azt az egyik bizottsági tag mondta, ez a kevésbé rossz megoldás volna.
Ha a beszámoló közben szabad ennyi „privatizálást” megengedni, nem „kevésbé rossznak”, hanem tragédiának tartanám, az utánpótlás futball halálának. Sorakoznak a kérdések, hol játszanának a 13-14-15 évesek (csak a keresztpályás évi 4 meccset ne válaszolja senki…), tisztán U17-et kell-e indítani, vagy csak a fele U17-es, elveszítve ezzel a jövő játékosainak felét, hol indítja az NB II-es csapat az utánpótlását, mi van azokkal a klubokkal, amelyeknek a az U17-e nagyon fiatal, nem alkalmas a felnőtt-futballra, satöbbi?
De, az nem vitás, hogy valamilyen megoldást kell találni, és ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az MLSZ tisztán lásson női NB II ügyben. A kötött határidők nem kedveznek, nevezési határidőt csak a versenykiírások elfogadása utáni megfelelő „távolságra” lehet kiírni: de most sokat segítene az úriemberek (nota bene: úriasszonyok) közötti korrekt, adott szó, ha a klubok őszintén beszélnének saját helyzetükről, lehetőségeikről, terveikről.
Ég a ház, ropognak a gerendák.