Tudja valaki ezt az email címet? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dénes András   
2010. március 10. szerda, 14:11

altIsten bizony, nem vagyok különösebben aggodalmaskodó fajta… Akik ismernek, inkább az ellenkezőjét szokták a szememre vetni, azt, hogy nem mérem fel előre a várható kockázatot, nekifogok dolgoknak akkor is, ha bizonytalan – vagy éppen veszélyes az ügy kimenetele. De, ahogy a múltkor az NB II miatt aggódtam, most a hétvégére vonatkozó meteorológiai prognózisok hozzák rám a frászt.

Sűrű hétvégéje lesz a Hegyvidéknek. A szombat, az hagyján, U18-as csapatunk a Győri ETO-t fogadja a Láng-pályán. De vasárnap a felnőttek Nyíregyházára utaznak, hétfőn pedig az U18-asok mennek Szombathelyre, a Viktóriához. (Szintén hétfőn, a 2000-es születésű kiscsajok Tolnára mennek futsalozni, de ez csak színesíti a képet.)

Elviccelhetném azzal is a dolgot, az már önmagában is fejfájásra ad okot, hogy vasárnap és hétfőn vagy 1000 kilométerre eső utazási költséget kell kicsengetni. De ezzel tulajdonképpen nincs baj, bekalkulálhattuk a szezon elején, az meg, hogy összecsúszik a két út, inkább csak technikai kérdés – bár talán akkor sem utaznék többet, ha a futball helyett a hálókocsi kalauzságot választom hivatásul.

Aggódásra igazán az időjárás jelentés ad okot. Így, március idusán.

Székesfehérvárról hazafelé vagy négy állomás időjárás jelentését hallgattam. Az Inforádió, a Juventus, a Rádio1 és a Neo is narancsriasztásról beszélt a Dél- és Nyugat-Dunántúlon.

Itthon, a gép elé ülve (nem mintha napközben nem ott ültem volna…) az Indexen néztem az előrejelzést.

Budapesten csütörtökön hó, pénteken hószállingózás várható. Szombatra „csak” mínusz 3 fok, felhős idő – szerintem a műfüves Láng-pályán, Angyalföldön, a Rozsnyai utcában, tudunk majd játszani.

Nyíregyházán hasonlóak a kilátások. A különbség a vasárnapi meccsel kapcsolatban a talaj – a természetes fű miatt nem olyan egyértelmű az ügy, mint a műfüvön.

A szombathelyi meccsig, hétfőig még sok idő van, de ott a leggázosabbak a kilátások. Nyugaton akár húszcentis hó is eshet a következő napokban…

Persze itt a honlapon, a blogban, nem azért írok erről, hogy mások innen értesüljenek, milyen idő várható.

Aggódom, de tényleg nem azért, hogy esik-e még egy kis hó, vagy hideg lesz-e. Nem öröm, de volt már ennél nagyobb bajunk is.

Aggódni a labdarúgás szabályai miatt aggódom. A versenyszabályzat ugyanis világosan fogalmaz, mennyi idővel a meccs előtt lehet lemondani a találkozót, ki állapíthatja meg, hogy a pálya játékra alkalmatlan – vagy éppen ki mondhatja azt, őt nem érdekli a játékvezető, sem az ötszáz kilométert utazott ellenfél – erre a „fehér fűre” bizony rá nem megy senki.

Félreértés ne essék, nem az ellenfelek tisztességében kételkedem.

A szabályon igyekszem fogódzót találni.

A hétfői ellenfél, a Viktória U18-as csapata például szombaton Pécsre készül. Az előbb láttam a tévében, havasak az utcák…

A hétvége időjárása egyáltalán nem csak a Hegyvidék ügye, problémája.

A Pécsi VSK Sopronba utazik, a Fészek (ha utazik…) Szigetvárra, a Szeged Miskolcra, a Nyíregyháza, a Szpari Dorogra.

Vajon mit csinálnak ezek a csapatok, ha már pénteken délután, vagy szombat reggel kiderül, nem tudnak játszani.

A jó válasz az, hogy szabály szerint elutaznak – de nem biztos, hogy ez a jó válasz.

Ne felejtsük el, a női futball két osztályánál többet senki sem utazik az amatőr labdarúgásban.

A Hegyvidék esetében ezen a hétvégén akár 150 000 forintot is kifújhat a hó az ablakon, ha utazunk, de nem tudunk játszani.

Aggódva kérdezem: nem kellene a szövetségnek valamiféle ügyeletet szerveznie a csapatok érdekében? Nem kellene felkészülni, gondolni egymásra, hogy senkit se verjünk felesleges költségekbe – van úgyis elég? Nem kéne a mobil-internet korában valami olyan rendszert kialakítani, hogy a pályaválasztó csapat csinál egy fotót a pályáról (szinte minden telefon alkalmas), emailben elküld egy nyilatkozatot a pályatulajdonostól, halasztást kér, a vendégcsapat küldi a másik emailt, a szövetség (képviselője) pedig mindezt 60-120 percen belül egy határozatban jóváhagyja?

Tudja valaki ezt az email címet?

 

 

Eb-selejtező

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 BELGIUM, KINGDOM OF Belgium 7 4 2 1 11:4 7 14
2 ICELAND, REPUBLIC OF Izland 6 4 1 1 12:2 10 13
3 NORWAY, KINGDOM OF Norvégia 6 4 0 2 17:6 11 12
4 NORTHERN IRELAND Észak-Írország 6 2 2 2 8:8 0 8
5 HUNGARY, REPUBLIC OF Magyarország 7 2 1 4 8:16 -8 7
6 BULGARIA, REPUBLIC OF Bulgária 6 0 0 6 0:20 -20 0

Algarve Cup '2012

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 WALES Wales 3 2 1 0 3:1 2 7
2 PORTUGAL, PORTUGUESE REPUBLIC Portugália 3 2 0 1 6:2 4 6
3 HUNGARY, REPUBLIC OF Magyarország 3 1 0 2 2:6 -4 3
4 IRELAND Írország 3 0 1 2 1:3 -2 1

Női NB I

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Viktória Trend-Optika 13 12 1 0 68:5 63 37
2 Astra HFC 13 12 0 1 49:15 34 36
3 MTK Hungária 13 11 1 1 73:9 64 34
4 1.FC Femina 13 8 0 5 32:29 3 24
5 Győri Dózsa SE 13 6 1 6 31:35 -4 19
6 Ferencváros 13 4 1 8 31:28 3 13
7 Újpesti TE 13 3 2 8 17:48 -31 11
8 Nagypáli 13 3 0 10 22:52 -30 9
9 Szegedi AK 13 2 0 11 12:58 -46 6
10 Nyíregyháza 13 1 0 12 6:62 -56 3

Leány U-17

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 FTC Zrt. 10 9 1 0 61:5 56 28
2 Astra HFC 10 8 1 1 46:11 35 25
3 MTK Hungária 10 7 1 2 54:5 49 22
4 Viktória FC 10 6 1 3 21:14 7 19
5 Nyírség NSC 10 5 3 2 25:14 11 18
6 Győri ETO FC 10 5 2 3 30:11 19 17
7 1. FC Femina 10 3 0 7 14:39 -25 8
8 Nagypáli 10 2 1 7 9:36 -27 7
9 Szegedi AK 10 1 2 7 4:33 -29 5
10 Győri Dózsa 10 2 0 8 12:46 -34 3
11 Újpesti TE 10 0 2 8 7:69 -62 0

Női NB II

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Ferencváros 9 7 1 1 43:17 26 22
2 TFSE-Hegyvidék 9 7 1 1 36:11 25 22
3 Pécsvárad SE 9 6 3 0 36:6 30 21
4 Pécsi VSK 9 5 2 2 26:17 9 17
5 Metis NFC 9 4 1 4 27:26 1 13
6 Soproni FAC 9 4 0 5 27:28 -1 12
7 Nagykanizsa TE 9 2 3 4 13:13 0 9
8 Gizella Veszprém 9 2 2 5 22:27 -5 8
9 Dorog SE 9 1 1 7 6:27 -21 4
10 Szigetvári Vasas 9 0 0 9 2:66 -64 0

BLSZ

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Astra Silver 13 12 1 0 83:14 69 37
2 Amazonok SE 12 11 1 0 71:8 63 34
3 Monori SE 13 9 1 3 22:13 9 28
4 Pénzügyőr SE 12 8 3 1 37:8 29 27
5 Angyalföldi Sportiskola 13 8 1 4 48:22 26 25
6 Rákosmenti KSK 13 6 3 4 26:11 15 21
7 Metis NFC 13 7 0 6 30:18 12 21
8 Kerepesi SBE 12 6 2 4 33:14 19 20
9 Ercsi TSK 13 5 3 5 40:28 12 18
10 III.ker. TUE 13 5 2 6 23:18 5 17
11 Kalafa SE 12 4 2 6 32:19 13 14
12 Hevesi Diákfoci 11 3 3 5 22:24 -2 12
13 Újpesti TE 13 2 1 10 27:45 -18 7
14 Kormányőr SE 13 2 1 10 8:62 -54 7
15 Híd-Unió SE 13 1 0 12 3:76 -73 3
16 Hidegkúti SC 13 0 0 13 3:128 -125 0
Hirdetés
Hirdetés