Nőifoci.com

Vaslady. Találóbb nevet nem is kaphatott volna Kristine Lilly, az USA női labdarúgó-válogatottjának 38 éves kapitánya. Eddig 342 válogatottsággal büszkélkedhet, a nyomában sincs senki a futball világában.

 A US WNT-nek „becézett” csapatban több mint két évtizede szereplő csatár a Mexikó elleni két válogatott mérkőzésre ismét meghívót kapott a FIFA világranglistáját vezető amerikai csapatba.. Amikor 1987-ben, az első válogatottságára készült, Magyarországon még egypártrendszer volt, Ladára vagy Dáciára vártunk, a valutakeretet szorosan számolva utazhattunk csak „Nyugatra”, és meg sem születtek olyan gyerekek, akik ma már maguk is szülők. Kristine Lilly viszont – tizenhat évesen – ott dörömbölt az USA női labdarúgó-válogatottjának kapuján.
A kezdetekről kicsit lecsúszott, amikor a Woman National team, azaz a WNT első meccsét játszotta 1985 nyarán Jesolóban, még nagyon fiatal volt. De így is elképesztő, amit produkált: a korszakos jubileumot jelentő, 300. válogatott meccséig, 2005 végéig a jenki hölgyek összesen 352 mérkőzést játszottak, ebből 299 alkalommal ott találjuk Kristine Lillyt is a pályára lépettek között, ráadásul mindössze tizenegyszer nem volt a kezdőcsapatban. Elképesztő! Elnyűhetetlen! A jelzők szinte tetszés nélkül halmozhatók, mert valóban bámulatra méltó a teljesítménye. A férfi futballon edződött olvasó a 300-szoros válogatottságra talán még rálegyint, mondván, könnyű neki, hiszen a válogatott másfél évtizeden át szinte klubcsapatként működött. De, két évtized a legjobbak között, az azért nem semmi!
Kristine is a híres IX. cikkely gyermeke. Ez az a passzus, az oktatásról szóló törvény 1972-es kiegészítésének kilencedik cikkelye, amely kötelezővé tette, hogy az amerikai sport bázisát adó iskolai sportban azonos nagyságrendű forrásokat kell fordítani mindkét nem sportolására. Magyarul: a lányok sportjára ugyanannyit kell költeni, mint a fiúkéra. Nem túlzás azt állítani: ez a jogszabály az oka a női labdarúgás világsikerének, annak a folyamatnak, amelynek részeként Sepp Blatter kijelenthette: a futball jövője a nőké, negyedszázad múltán több lesz a női, mint a férfi játékos a világban. Amíg a férfiak esetében a tojásfoci, a baseball és a kosárlabda túl erős konkurenciát jelentett a soccer számára, addig a lányoknál tarolt a gömbölyű bőrlabda. Gombamód szaporodtak a csapatok, a pályák, az ösztöndíjak, a bajnokságok, a ligák, minden adott volt ahhoz, hogy a (női) labdarúgás meghódítsa Amerikát. Minden adott volt. De ahhoz, hogy ez valóban megtörténjen, a Mia Hamm, Michelle Akers, April Heinrichs, Julie Foudy, Karin Gabarra és persze Kristine Lilly fémjelezte generáció kellett.
Kristine – mint megannyi hozzá hasonló lány – azért kezdett focizni, mert a bátyja is a bőrlabda bűvöletében élt. „Mindent úgy akartam csinálni, ahogy ő csinálta. Ha tehettük, reggeltől estik fociztunk. Közben azért néha amerikaifutballt is játszottunk, azt hiszem ennek köszönhető az egyensúly érzékem, és az, hogy nem valami könnyen borítanak fel a védők” – vezet el bennünket a hetvenes évek végére. De ez talán még kevés ahhoz, hogy megfejtsük a titkát, hiszen focizni szerető fivére sok millió lánynak van, szerte a világon. „Szerencsés géneket kaptam, a nagymamám is 92 évet élt és még kilencven fölött is maga csinált mindent, szóval azt hiszem, az elnyűhetetlenség családi örökség. De azt is hamar megtanultam, ha a legjobbak közé akarok jutni, minden részletre figyelnem kell. Így volt ez régen, és így van ez most is, nagyon ügyelek arra, hogy mit eszem, mit iszom, mennyit pihenek, hogy csak tökéletes állapotban lépjek a pályára” – meséli, hozzátéve azt is: „Nagyon sokat jelent, hogy a pályafutásom alatt végig éreztem, a barátaim, a családom támogatását. Magas szinten sportolni csak mindent egy lapra feltéve lehet. És, ha ezt az utat választod, fontosak a visszajelzések. Hogy tudd, jó úton jársz, hisznek, bíznak benned.” Roppant érdekes, hogy az amerikai női futball „nagy generációjában”, milyen kivételes személyiségeket verbuvált a csapatába Anson Dorrance, az első világbajnok csapat szövetségi kapitánya. Mia Hamm neve – aki a Nike-nál Tiger Woodsszal és Michael Jordannel került azonos „polcra” – aligha szorul bemutatásra, a liberális demokrata Julie Foudy politikai karrierje máris sikeres, April Heinrichs olimpia bajnok-csapat szövetségi kapitánya lett, Michelle Akers és Brandi Chastain pedig televíziós újságíróként állta meg a helyét – a pályán kívül is.
Lilly esetében még nem beszélhetünk civil karrierről, ő még mindig futballozik, a Boston Breakers játékosaként az amerikai profiliga 2010-es szezonjára készül. De, ő sem kivétel, inkább erősíti azt a tézist: egyéniségüknek, személyiségüknek nagy szerepe van abban, hogy a korábban „lesajnált” női futball sikersportággá vált.
Amerika – különösen az 1999-es, hazai világbajnokság, a 91 000 néző (!) előtt megnyert aranyérem után nem kevesebbet köszönhetett futballistáinak, mint, hogy közel száz év „férfiuralom” után valódi női sportsztárjai lettek. Olyan lányok, akik ugyanúgy a kollégiumi szobák falára kerültek, mint az NBA, vagy az NFL nagymenői. Alkalmasint nem véletlen, hogy Kristine Lilly is ezt a tornát, a tizenegyesekkel megnyert döntőt tartja pályafutása eddigi csúcspontjának. De az izgalmas, hogy a világ egyik legjobb csatára (a nemzetközi labdarúgás történetében egyetlen játékos, Mia Hamm lőtt több gólt hazája válogatottjában) éppen védekező mozdulatával tette a legtöbbet a világbajnoki aranyért: a Kína elleni döntő hosszabbításában, másodpercekkel a lefújás előtt, a léc alól fejelte ki Fan Jündzsi lövését. Nem lehetett egyszerű választania, amikor az élményeit lajstromozza, hiszen 1991 óta valamennyi olimpián, és világbajnokságon érmet nyert. A kivétel a 2008-as pekingi olimpia: arról lemaradt, mert éppen akkor született a kislánya, Sidney Marie.
A több mint húsz év, a most már 342 válogatott mérkőzés (kétszeres világ-, kétszeres olimpia-bajnok, kétszeres vb-bronzérmes, olimpiai ezüstérmes) rengeteg élményt adott. De Kristine – aki tudjuk, nagyon vigyáz arra, hogy mit eszik… –, képtelen „jóllakni”. És, 2011-ben újra női labdarúgó-világbajnokságot rendeznek, ezúttal a legfőbb vetélytárs, Németország várja a legjobb csapatokat. Kristine pedig még csak negyven éves lesz…