|
A masszőr, kulcsfigura minden csapat életében. ha kell gyógyít, ha kell gyóntat, ha kell a lelkeket ápolja. Nincs ez másként Hajba Ferenc, azaz Frankie esetében sem: a női válogatott gyúrója fontos fogaskereke a gépezetnek.
- Hogyan lett belőled elismert gyúró?
+ 1996-ban a Ferencváros népligeti bázisán kezdődött minden. A szálloda földszintjén volt egy rehabilitációs részleg, és ott tanultam ki a szakmai fortélyokat. Hámori József volt a mentorom, nagyon sokat köszönhetek neki, amiért nem lehetek elég hálás. Róla mindennél többet elmond az, hogy két olimpián járt a kézilabdásokkal, tornászokkal, mint fizikoterepauta. 1998-ban a női kézilabda-válogatottnak voltam a masszőre a hollandiai Eb-n, Mocsai Lajos hívott a csapathoz. 1999-ben, főállásban a Ferencváros női kosárlabdacsapatánál dolgoztam, majd miután a Torgyán-Szabadi korszaknak „hála” 2000-ben megszűnt a szakosztály, Zsoldos András a neves kosárlabdaedző invitálására a MAFC férfi kosarasainál vállaltam munkát állandóra, míg a BEAC női kosarasainál mellékállásban. 2003-ban az U20-as, míg 2005-ben a felnőtt női kosárlabda-válogatottnál is munkát vállaltam, akkoriban Sterbencz Tamás volt a szövetségi kapitány, aki most a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkáraként dolgozik. 2005 második felében magánéletbeli okok miatt Miskolcra költöztem és 2006-ban a DVTK futballistáinak gyúrója lettem. A mai napig ennél a klubnál dolgozom. 2008-ban, mellékállásban, Rátgéber László felkérésére, ismét a női kosárlabda-válogatottnál dolgozhattam. Egy éve, Vágó Attila invitált a női labdarúgó-válogatotthoz, amit óriási megtiszteltetésnek tartottam és rögtön igent mondtam neki.
- Hogy érzed magad a csapatnál?
+ Fantasztikusan és ebben semmi túlzás nincs. A válogatottnál minden lány óriási egyéniség, de ami a legfontosabb: kiváló közösséget alkotnak. A fiatalok felnéznek a rutinosabb játékosokra, akik viszont mindenben segítik őket. Úgy kell elképzelni a kollektívánkat, mint egy nagy családot. Nagyon összetartó a társaság, nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is. Nincsenek klikkek, öröm minden perc, amit a csapat közelében tölthetek. Jó ide tartozni.
- A kosárlabda-csapatokkal összehasonlítva, milyenek a női labdarúgók?
+ Úgy gondolom, nem lehet összevetni a kettőt, hiszen a kosaraslányok a sportból éltek meg ezért az egy vérprofi társaság volt, akiknél ráadásul nem is volt különösebben ilyen sok fiatal játékos. Azt ki merem jelenteni, hogy őrájuk nem volt jellemző, hogy emberileg ennyire egy hullámhosszon legyenek, mint a labdarúgók, akik nem a fociból, hanem a fociért élnek. A női labdarúgók amatőrök ugyan, de profi mentalitásúak.
- Az imént említetted a női válogatott olyan, mint egy nagy család. Márpedig abban veszekedések, súrlódások is elő szoktak fordulni. Kedden Fenyvesi Judit arról tett említést, hogy Vágó Attila stílusa sok lánynak nem igazán jön be. Mit tehet egy gyúró konfliktus esetén, és miként értékeled Judit kijelentését?
+ Szerintem minden csapatnál elő szokott fordulni konfliktus, a női válogatottnál is, de ez valahol teljesen normális dolog. Az én feladatom nem az, hogy valaki mellé álljak, hanem az, hogy elsimítsam az ellentéteket. Szerencsére a lányok pontosan tudják, hogy edzőjük, ha időnként fel is emeli a hangját, azt nem ellenük, hanem értük teszi, így néhány perc beszélgetés után mindenki, megnyugszik. Úgy vetten észre, ha bármi probléma felvetődik, a lányok bizalommal fordulnak nemcsak hozzám, hanem az edzői stáb bármelyik tagja irányába, így egymás között meg tudják beszélni a dolgokat. Ami Vágó Attila stílusát illeti, úgy érzem pont ilyenre van szükség a válogatottnál. Rátgéber László, Mocsai Lajos, Zsoldos András és a többi edző, akivel dolgoztam, ugyanolyan mentalitású edző, mint Vágó Attila. Ők is fel szokták időnként emelni a hangjukat, ha valami nem tetszik nekik, de szerintem igenis szükség van ilyenkor a szigorra. Meggyőződéssel vallom, hogy a csapat sikereinek egyik titka éppen az, hogy a játékosok a pályán pont ugyanolyanok, mint edzőjük a kispadon: „ezer fokon” égnek és minden körülmények között győzelemre törnek. Éppen ezért Judit kijelentését nem érzem jogosnak. Mondjuk a cikket olvasva, megtudtam, hogy neki a Viktóriában női edzője volt, így valamelyest érthető, ha szokatlan Attila stílusa. Éppen ezért tetszett nekem a Mester válasza, hiszen nyugodt hangnemben, érvekkel alátámasztva cáfolta meg a játékos kijelentéseit.
- Az ukránok elleni vereség ellenére ki lehet jelenteni a csapat eddig nagyszerűen szerepelt a selejtezőcsoportban. Mire vezethető ez vissza?
+ Úgy gondolom a belgrádi Univerziadén kovácsolódott össze ez a válogatott igazán. Két és fél héten keresztül volt együtt a csapat és így lehetőségünk volt még inkább csapattá kovácsolódni, ami úgy érzem sikerült. A fiatalok felnéznek a rutinosabb játékosokra, akik viszont mindenben segítik őket. Ki lehet mondani az Univerziádén tűnt fel nagyon sok olyan fiatal, akik azóta is élvezik Vágó Attila bizalmát. Ha már Attilát említettem meg kell mondanom az ő szerepe elvitathatatlan a jó szereplésben. Nagyon sok jó edzőnek a munkáját végig követhettem, és nyugodtan mondhatom Vágó Attila is a legjobbak, közé tartozik, Mocsai Lajoshoz, Zsoldos Andráshoz, Tapódi Péterhez és Rátgéber Lászlóhoz hasonlóan ő is kitűnően tudja motiválni a lányokat. Bár én csak szurkoló vagyok, de úgy gondolom nagyon jó szakember Attila is, akit úgy gondolom nem csak, hogy kedvelik, hanem megkockáztatom, szeretik is a lányok, elfogadják tanácsait és időnkénti kritikáit. A válogatott stábjáról is nagyon jó a véleményem, nagyon jól tudunk együtt dolgozni, Nahóczky Attila szinte lesi a kerettagok kívánságait, Hódi Mihály, Borsos Vili, Kékes-Szabó Judit is mindent megtesz annak érdekében, hogy a pályán a lehető legtöbbet hozzák ki magukból a játékosok. Ezen kívül pedig azt gondolom minden stábtag remek közösségi ember is.
- Ahogy készültem az interjúra, elég sokat faggattam a játékosokat rólad és mindenki a legnagyobb elismeréssel beszélt. Szinte könyörögtem nekik, hogy legalább valami rosszat mondjanak, amibe bele tudok kapaszkodni, de legnagyobb sajnálatomra nem mondtak ilyet. Mi a titkod?
+ Nagyon jólesik, és büszke vagyok arra, hogy a lányok bíznak bennem. Úgy gondolom ők is érzik, hogy szívvel-lélekkel végzem a munkámat és mindent megteszek, hogy lelkileg is rendben legyenek. Nálam nincsen kivételezés. Nagyon fontos, hogy őszintének kell lenni velük, így tudok hiteles lenni előttük.
- Gondolom, nem csak gyúró, hanem „villámhárító” is vagy a játékosok és az edzők között… Nem volt ebből problémád?
+ Nagyon fontos, hogy ami az edzői szobában történik, azt nem szabad kiadnom a játékosoknak, mint ahogy amit a gyúrópadon elmondanak nekem a lányok, azt meg az edzőknek nem adhatom tovább. Szerencsére ezek a lányok fiatal koruk ellenére annyira érettek, hogy nem is tesznek fel nekem olyan kérdést, hogy például mit mondott róluk az edző? Úgy gondolom, kölcsönös bizalom jellemzi a lányokkal és a szakmai stábbal a kapcsolatomat, és biztos vagyok abban, hogy ez mindig is így marad.
- Mire lehet képes válogatottunk a hátralévő mérkőzéseken? Van jövője ennek a társaságnak?
+ Mint említettem nem vagyok labdarúgó-szakember, de azt biztosan állíthatom, hogy amit eddig elért a válogatott az mindenképpen tiszteletreméltó. Úgy gondolom, irreális lenne elvárni a lányoktól, hogy nyerjék meg a csoportot, hiszen például az ukránok legjobbjai havi szinten több ezer eurót keresnek labdarúgóként, ők profi státuszban vannak, nem kell dolgozniuk mellette. Így még inkább értékes az ellenük való helytállás. Pozitívum, hogy válogatottunk minden csapatnak méltó ellenfele volt eddig, mindegyik meccsünkön gólt szereztek a lányok, szóval látom rajtuk a fejlődést, így határozottan kijelenthetem: van jövője ennek az együttesnek. A hátralévő mérkőzéseken ugyan nem mi vagyunk az esélyesek, de ha továbbra is ugyanaz a küzdőszellem, elszántság jellemzi a lányokat, mint amit megszoktunk tőlük, akkor további pontokat szerezhetünk Amennyiben a csapat és a szakmai stáb a vb-selejtezők után az új MLSZ-től is megkapja a bizalmat a folytatáshoz, akkor az Eb-selejtezőkön ez a válogatott, jó sorsolás esetén akár a legmerészebb várakozásokat is felülmúlhatja. Nagyon tehetséges társaságról van szó, tele fiatal, ambiciózus és nyerő típusú labdarúgóval!
Lányok Frankie-ről
Godvár Katalin: Frankie-t szerintem az egész csapat a szívébe zárta, nagyszerű humorú, kitűnő gyúrót és remek embert ismertem meg benne, akihez bármikor fordulhatok, ha egészségügyi vagy lelki problémáim vannak. Folyamatosan bíztat minket, mindenről lehet vele beszélni, és rendkívül intelligens. Csak a legjobbakat mondhatom róla.
Vágó Fanny: Frankie csupaszív, őszinte, kitűnő kezű gyúró, aki szakmája megszállottja és a válogatott egyik hangulatfelelőse. Nagyon kedveljük őt, mindannyiunkhoz van egy kedves szava, bármilyen problémánk van, hozzá bármikor lehet fordulni. Nélkülözhetetlen tagja a válogatottnak.
|