Az EU elfogadja a magyar sport 20 milliárdos mentőövét! PDF Nyomtatás E-mail
Pénzügyek
Írta: Dénes András   
2011. május 05. csütörtök, 11:46

altJúnius 15-én léphet életbe a magyar sportot érintő társaságiadó-kedvezményről szóló törvény, amely a jövő héten kerül az Országgyűlés elé.

 

Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke, az MLSZ elnökségi tagja, csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, befejeződtek az egyeztetések az Európai Bizottsággal, így a parlament elé kerülhet az öt látványsportra – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong, vízilabda – vonatkozó törvényjavaslat, amelynek elfogadása esetén az adókedvezmény-rendszer a kormány számításai szerint nagyjából 20 milliárd forint pluszt jelent a magyar sportnak. A fideszes politikus hozzátette: ennek köszönhetően várhatóan jelentősen nő a profi és az amatőr sportolók száma is Magyarországon.

 „Ilyen rendszer először Magyarországon léphet életbe, így kimondhatjuk, hogy az Európai Unió minket fog követni, s végre Magyarország ismét az élen jár valamiben – fogalmazott Bánki. – A legutóbb, Gödöllőn megtartott informális sportminiszteri értekezleten nagyon sokan kérdezték Czene Attila sportért felelős államtitkárt erről a törvényről, így várható, hogy a többi uniós állam átveszi majd tőlünk a rendszert.”

A sport- és turizmus bizottság elnöke elmondta, három fordulóban kellett egyeztetni az Európai Bizottsággal a törvényjavaslatról, s mostanra az uniós végrehajtó testület az intézkedési terv 90 százalékát elfogadta, és már csak két pont van, amelyről vita folyik.

„Az egyik ilyen terület a profi sportklubok tárgyieszköz-beruházásokra, illetve felújításokra fordítható forrásainak támogatása, a másik pedig a profi klubok által foglalkoztatott sportszakemberek és technikai személyzet bérének támogatása – mondta Bánki. – Az már az első egyeztetés alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy a profi sportolók fizetéséhez egyetlen forintot sem adhatunk, de ezt eredetileg is így gondoltuk.”

A politikus hozzátette, ezekben a kérdésekben 60 napon belül megfogalmazza állásfoglalását az Európai Bizottság.

„A nyáron elkezdődhetnek azok a létesítményfejlesztési beruházások, amelyek sportszakmai célokat szolgálnak, s ezekhez hetven százalékban lehet igénybe venni a társaságiadó-kedvezményt, tehát csak harminc százalék önerőre lesz szükség – fogalmazott Bánki. – Az utánpótlás-nevelési támogatás szakmai részének esetében kilencven százalék adótámogatásból leírható lesz, mindössze tíz százalék önerőt kell ehhez biztosítani, a személyi jellegű kifizetések esetén ötven százalékot lehet adótámogatásból igénybe venni.”

A sport- és turizmusbizottság elnöke azt mondta, míg korábban úgy volt, hogy csak az öt látványcsapatsport első osztályú klubjai részesülhetnek ebben a támogatásban, addig ezt mára kibővítették, így az érintett sportágak összes csapatai – osztálytól függetlenül –, illetve sportszövetségei is igénybe vehetik a társaságiadó-kedvezményből adódó támogatást.

„A törvény hatályba lépését követően a támogatások egy úgynevezett támogatási igazolással vehetők igénybe, tehát a klubok és a sportági szakszövetségek benyújtják igényüket a sporttámogatásokat ellenőrző szervezethez, amely jelenleg Nemzeti Sportintézet néven az utánpótlás-neveléssel foglalkozik, de ez a tevékenység átkerül a Magyar Olimpiai Bizottsághoz, az NSI pedig átalakul – ismertette a rendszer működését Bánki. – A szervezet ellenőrizni fogja, hogy az a fejlesztési, szakmai program, amelyet finanszírozni akar az adott klub vagy szakszövetség, egybeesik-e az adott sportág fejlesztési stratégiájával. Ha a szakmai szempontok elfogadhatóak, a sporttámogatásokat ellenőrző szervezet kiadja az igazolást, amelyet az igénylő elvisz az adott céghez, amelytől a támogatást kéri. A cég átveszi az igazolást, átutalja a támogatási összeget, és az év végén vagy a következő év elején, amikor az adóbevallások elkészítésére kerül sor, csatolja az igazolást az adóbevallásához. Tehát nem a költségvetésbe fizeti be az összeget, hanem közvetlenül a klubnak vagy a szakszövetségnek juttatja el.

Bánki hozzátette, a rendszerhez szigorú, folyamatos ellenőrzés is kapcsolódik, másképp ugyanis nem lehet kizárni az esetleges visszaéléseket.

Forrás: MTI

 

 

Eb-selejtező

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 BELGIUM, KINGDOM OF Belgium 7 4 2 1 11:4 7 14
2 ICELAND, REPUBLIC OF Izland 6 4 1 1 12:2 10 13
3 NORWAY, KINGDOM OF Norvégia 6 4 0 2 17:6 11 12
4 NORTHERN IRELAND Észak-Írország 6 2 2 2 8:8 0 8
5 HUNGARY, REPUBLIC OF Magyarország 7 2 1 4 8:16 -8 7
6 BULGARIA, REPUBLIC OF Bulgária 6 0 0 6 0:20 -20 0

Algarve Cup '2012

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 WALES Wales 3 2 1 0 3:1 2 7
2 PORTUGAL, PORTUGUESE REPUBLIC Portugália 3 2 0 1 6:2 4 6
3 HUNGARY, REPUBLIC OF Magyarország 3 1 0 2 2:6 -4 3
4 IRELAND Írország 3 0 1 2 1:3 -2 1

Női NB I

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Viktória Trend-Optika 13 12 1 0 68:5 63 37
2 Astra HFC 13 12 0 1 49:15 34 36
3 MTK Hungária 13 11 1 1 73:9 64 34
4 1.FC Femina 13 8 0 5 32:29 3 24
5 Győri Dózsa SE 13 6 1 6 31:35 -4 19
6 Ferencváros 13 4 1 8 31:28 3 13
7 Újpesti TE 13 3 2 8 17:48 -31 11
8 Nagypáli 13 3 0 10 22:52 -30 9
9 Szegedi AK 13 2 0 11 12:58 -46 6
10 Nyíregyháza 13 1 0 12 6:62 -56 3

Leány U-17

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 FTC Zrt. 10 9 1 0 61:5 56 28
2 Astra HFC 10 8 1 1 46:11 35 25
3 MTK Hungária 10 7 1 2 54:5 49 22
4 Viktória FC 10 6 1 3 21:14 7 19
5 Nyírség NSC 10 5 3 2 25:14 11 18
6 Győri ETO FC 10 5 2 3 30:11 19 17
7 1. FC Femina 10 3 0 7 14:39 -25 8
8 Nagypáli 10 2 1 7 9:36 -27 7
9 Szegedi AK 10 1 2 7 4:33 -29 5
10 Győri Dózsa 10 2 0 8 12:46 -34 3
11 Újpesti TE 10 0 2 8 7:69 -62 0

Női NB II

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Ferencváros 9 7 1 1 43:17 26 22
2 TFSE-Hegyvidék 9 7 1 1 36:11 25 22
3 Pécsvárad SE 9 6 3 0 36:6 30 21
4 Pécsi VSK 9 5 2 2 26:17 9 17
5 Metis NFC 9 4 1 4 27:26 1 13
6 Soproni FAC 9 4 0 5 27:28 -1 12
7 Nagykanizsa TE 9 2 3 4 13:13 0 9
8 Gizella Veszprém 9 2 2 5 22:27 -5 8
9 Dorog SE 9 1 1 7 6:27 -21 4
10 Szigetvári Vasas 9 0 0 9 2:66 -64 0

BLSZ

# Csapat Mérk. GY D V Gólarány ± Pont
1 Astra Silver 13 12 1 0 83:14 69 37
2 Amazonok SE 12 11 1 0 71:8 63 34
3 Monori SE 13 9 1 3 22:13 9 28
4 Pénzügyőr SE 12 8 3 1 37:8 29 27
5 Angyalföldi Sportiskola 13 8 1 4 48:22 26 25
6 Rákosmenti KSK 13 6 3 4 26:11 15 21
7 Metis NFC 13 7 0 6 30:18 12 21
8 Kerepesi SBE 12 6 2 4 33:14 19 20
9 Ercsi TSK 13 5 3 5 40:28 12 18
10 III.ker. TUE 13 5 2 6 23:18 5 17
11 Kalafa SE 12 4 2 6 32:19 13 14
12 Hevesi Diákfoci 11 3 3 5 22:24 -2 12
13 Újpesti TE 13 2 1 10 27:45 -18 7
14 Kormányőr SE 13 2 1 10 8:62 -54 7
15 Híd-Unió SE 13 1 0 12 3:76 -73 3
16 Hidegkúti SC 13 0 0 13 3:128 -125 0
Hirdetés
Hirdetés