Nőifoci.com

Lassan olyan leszek, mint Móricka a viccben, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe. Én a női labdarúgás utánpótlás-korosztályaival vagyok így, ráadásul a mániára ezen a héten két hír is ráerősített: egyrészt a taksonyi U17-esekkel kapcsolatos vihar a biliben, másrészt az U17-es válogatott első kiválasztó edzése, amelyen csak olyanok vettek, vehettek részt, akik ebben a szezonban még játszhatnak a félpályás, ötször kettes kapus, U15-ös bajnokságban.

Miután a „7 témája” rovatot eredendően vitafórumnak szánjuk, megpróbálom összefoglalni, melyek azok a sarokpontok, amelyek mentén én a női utánpótlás-futballt látom, illetve látni szeretném.

Tényleg, csak távirati stílusban: a) kevés a játékos; b) rossz a korosztályos futball életkori szerkezete; c) alacsony a mérkőzés-szám, későn kerülnek a lányok nagypályára; d) a klubok jelentős része élet-halál harcot vív a talpon maradásért, a szűkös forrásokat inkább a felnőttcsapat versenyeztetésére fordítják; e) az előző pontban említett költség-minimalizás hatással van az utánpótlás-csapat életének szinte minden mozzanatára: a versenyeztetésre, a szakember (edző)-kiválasztásra, a toborzásra; f) a férfi futball közönye.

A fenti felsorolásból talán egy valami maradt ki: a sportág – és ezen belül a szakág – alacsony társadalmi presztízse, amely az utánpótlás-képzésre is rányomja a bélyegét.

A magyar (nagypályás) női labdarúgásban az NB I-es és NB II-es csapatok számára egyetlen utánpótlás-csapat versenyeztetése kötelező. Különbség ott van, hogy amíg az élvonalban nagypályás, U17-es (korosztályát tekintve U18 + túlkorosok), addig az NB II-ben félpályás U15-ös csapat versenyeztetése kötelező.

Én azt gondolom, ma egyik sem felel meg a feladatának, mindkettőt vizsgálva a negatívumok kerülnek előtérbe.

Nézzük előbb az ifjúsági bajnokságot. (Ne ragadjunk le ismét az U17 vagy U18 vitánál, ennek most nincs jelentősége – meg nincs is nagyon min vitatkozni.) Decemberben írtam a most folyó bajnokság őszi idényéről egy elemzést, vagy inkább véleményt, talán keveseket untatok vele, ha abból idézek:
A sorozat törzskorosztályát az 1992. január 1-e és 1995. december 31-e között születettek alkotják – mellettük szerepelhetnek az 1989. január 1-e és 1991. december 31-e között születettek, úgy, hogy közülük egyszerre három lehet pályán.

Az életkori határok lajstromozása alátámasztja azt a mondatunkat, amely nem csupán leírása az őszi szezonnak, de egyben kritika is: tulajdonképpen két bajnokságunk van az U17-be zsugorítva.

Az aligha vitatható logika szerint, az egyetlen nagypályás ifjúsági bajnokság legfőbb célja, hogy a fiatal játékosoknak megtanítsa a nagypályás labdarúgást, és felkészítse őket arra a – nem is távoli – időszakra, amikor már felnőttek között futballoznak. Ez a 2009-2010-es U17-ben leginkább az 1994-es és 1995-ös születésű játékosokra vonatkozik – meggyőződésünk ugyanakkor, hogy mindez „járna” már 1996-os születésűeknek is. A felettük levő korosztályok – azaz az 1992-ben, illetve 1993-ban születettek, valamint a túlkorosok – egy „kvázi tartalékbajnokságban” futballoznak, miután ők szinte mindannyian alkalmasak már a felnőttfutballra, sőt jelentős létszámban, játszanak is egyesületük elsőcsapatában.

Hogy jó ez a rendszer? Biztosan nem, maximum azt mondhatjuk, hogy a lehetséges rosszak közül ez a legkevésbé rossz.

Miután a versenykiírás 1989-eseket éppen úgy pályára enged, mint 1995-ösöket, egészségtelenül, pontosítsunk: minden szempontból egészségtelenül szélesre nyílt az életkori olló. A problémát elintézhetjük persze azzal, hogy a csapatok többségének még így is létszámproblémái vannak – de azért ennél összetettebb a kérdés. A „két bajnokság az egy bajnokságban” élő probléma, aminek a legnagyobb baja – szerintem – az, hogy így az U17 olyan, mint a négy évszakos gumi: egy kicsit mindenre jó, de igazából semmire sem.

A tabellára nézve azt látjuk, hogy a Taksony és a Ferencváros erősebb, mint a bajnokságban játszó többi csapat. Érdemes közöttük különbséget tenni: a Dombó János szakmai felügyeletével irányított Taksony az egyesületből a korosztályba beférő legjobbakat versenyezteti, azzal a szakmai érvvel, meggyőződéssel, hogy így ad nekik többletterhelést. A kísérlet érdekes, különösen annak fényében, hogy az őszi szezon végére, a sérülések miatt, majdnem „elfogyott” a klub felnőttcsapata. Meggyőződésem, nem ritkán más lenne a Taksony/Kecskemét összeállítása, ha a de facto nyolccsapatos NB I-ből lenne két kieső. Nyilván feltehető az a kérdés is, reális-e a Taksony őszi elsősége? Azt gondolom, a mezőnyhöz képest igen. Ugyanakkor talán más eredmények születtek volna, ha az ellenfeleknél is a korosztály legjobbjai (a Fradiban Sipos Lilla, Szlovák Kriszti, Terdik Ivett, Horváth Evelin, Németh Julcsi, Zágor Betti, Stefán Anita, Kucsera Lilla, Fülep Szabina; most már Ferencsik Evelin, az MTK-ban Vágó Fanny, Tell Zsófi, Demeter Réka, Szabó Zsuzsi; a Hegyvidékben Dénes Dorka, Kovács Zsanett és Halász Réka; a Viktóriában Papp Dorka, Tálosi Szabina, Szuh Erika, Borbély Oti, Papp Eszti, Szarvas Alexandra, Marsai Niki) játszanak.

Ugyanakkor fontos leszögezni: a Taksony szakmai stábjának érdeme, hogy van koncepciója a szakosztály működésére, amit csinál, azt következetesen és eredménnyel csinálja. A hatásfokot a jövő dönti el, mindenesetre az U17-esek közül a ’94-es Pintér Violetta már bemutatkozhatott az élvonalban – fejlődésében nyilván szerepe volt, hogy a fiatal, jó játékosok „húzták” őt az U17-ben.

A Ferencváros más modell, Dörnyei Balázs mind az U17-ben, mind az U15-ben fiatalabb csapatot versenyeztet a megengedett korosztálynál. Irigylésre méltóak azok a lehetőségek, ahogy a Ferencváros foglalkozhat a női utánpótlással – és óriási elismerés jár neki azért, hogy ki is használja a lehetőségeit. De több korosztályban együtt versenyezve, közelről figyelve a Fradit, látom: Dörnyei Balázs sok olyat (is) csinál, amit egyébként más is megtehetne.

Az „üldözőbolyt” alkotó MTK, Hegyvidék is Viktória is erősebb, mint a mezőny második fele. Essen szó erről a három csapatról is külön: az MTK a játékoskeret erejét tekintve inkább az első kettőhöz tartozik, ugyanakkor Turtóczki Sándor inkább a játékosok és az elsőcsapat érdekét szem előtt tartva forgatta, kik játsszanak U17-ben. A Hegyvidék a mezőny egyetlen NB II-es klubja – ha nem saját magunkat kellene dicsérni, írnám, látszik, hogy az egyesület hosszú távra tervez, koncepciója van a jövőre – ez pedig a szakágban érdemnek számít. A Viktória – ősszel még Lovagi Milánnal – nyomon követhető, jó munkát végez, és szerintem a tabellára nézve nagyjából helyén van.

A határmezsgyén a Győri Dózsa áll, amely – az U17 speciális logikájával – igazából akkor (volt) erős, amikor az NB I-es csapatának fiataljai (Beke Totti, Szűcs Adri, Kopácsi Barbara) visszajátszottak az ifibe.

A többi csapat – 1. FC Femina, Újpest, Győri ETO, Pécsi MFC – gyengébben muzsikált, de tény az is, valamennyi csapatban láttunk kiemelkedő képességű fiatalt. Az értékeléskor ugyanakkor talán nem is ez az elsődleges: sokkal inkább az, hogy úgy tűnik, számukra inkább teher a korosztályos csapat versenyeztetése, pedig az 1. FC Femina nem túl régi példája is mutatja: az U17 az egyetlen „aranytartalék”, amelyhez nyúlni lehet, ha váratlanul, drasztikusan megcsappan az elsőcsapat létszáma. Persze a „teher” szó nem feltétlenül a szándékra vonatkozik – következhet a játékos-létszámból, de akár az ifjú hölgyek életkorából is. Így viszont a bajnoki szereplés a fentebb említett két cél egyikének sem tud megfelelni – ugyanakkor roppant drága.

A költségekhez értünk, és a szakág jelenlegi, mostoha körülményei között nem tehetjük meg, hogy nem szánunk erre is néhány mondatot. Az U17-es bajnokság – a hatásfokához képest – nagyon drága, még úgy is, hogy nem minden klub számára jelent plusz terhet például a pályabérleti díj. Talán ez a relatív drágaság az egyetlen ok, amely elfogadhatóvá teszi, miért játszanak ilyen kevés meccset az U17-ben a csapatok. A játékosok a jelenlegi 2 x 9 mérkőzésnél lényegesen többet is elbírnának.

Eddig a rövid rezümé az U17-ről, de talán érdemes – szintén a vitát gerjesztendő – még egy mondatot beszúrni. Szerintem a jelenlegi ifjúsági bajnokságban a csapatok abból a szempontból is csoportosíthatók, hogy van, amelyik NB I-es klub tartalékcsapataként funkcionálva biztosan megállná a helyét az NB II-ben is, van, amelyiken látszik: bár a játékosok az életkoruk alapján akár a felnőttek között is játszhatnak, többségük finoman szólva nem a bevethető minőséget képviseli, és van amelyikben többségében 14-16 évesek játszanak, azaz már most megfelelnének egy letolt korosztályi besorolásnak is.

Fújjuk ki a levegőt, és nézzük az U15-öt, amelyben a játékosok több mint egyharmada 16 éves lehet.

Soha nem hagyom ki, hogy idézzem Kiss László aranyba öntendő mondatát: „Az U15 legnagyobb értéke, hogy van”. És valóban, sok helyen ma ez a félévenkénti négy mini-torna, a szűkített félpályára bezsúfolt 16 játékos jelenti a női futball utánpótlását.

Miután az U15 főként az NB II-t jelenti, tegyék a szívükre a kezüket a másodosztály klubvezetői: hány olyan játékosuk játszik az U15-ben, akik rendszeresen futballoznak a felnőttek között is?

Azt sem értem, ha az U17-ben valóban a 17-18 évesek játszanak, miért nem kötelező a fiatalabb korosztály versenyeztetése az NB I-ben?

Sajnos minden eresztékében recseg a rendszer, pedig még nem is kanyarodtam a keddi, telki kiválasztó edzéshez. A magyar válogatott keres 1995-ös születésű kislányokat – de hogy adjanak azok az NB II-esek nagypályázó gyereket, akiknek nincs U17-ük? A válogatott stábja kitöltetett a lányokkal egy kérdőívet, tudakolva, ki hány nagypályás meccset játszott már? Volt, aki ötöt, volt, aki egyet sem…

Ennyi kritika után jogos lehet a felvetés: bírálni könnyű, de hiteltelen, ha nincs javaslat a megoldásra.

Én úgy gondolom, és sok helyen el is mondtam, le is írtam: a „profiltisztítás” felelne meg leginkább a női futball – és nem az egyes csapatok – érdekének.

Tántoríthatatlan meggyőződésem, hogy a korosztályos bajnokságok életkorát le kellene, vagy le kellett volna tolni. Hiszem, hogy a jelenlegi U18 helyett egy U16-os (az idei bajnoki évben 1994-96, az augusztusban kezdődő új szezonban 1995-97-es) nagypályás, és U14-es (1996-98, illetve 1997-99) félpályás, vagy háromnegyed pályás bajnokság tudná teljesíteni azokat a célokat és elvárásokat, amelyek a nagypályás futball megtanulására, a felnőttek futballjának előkészítésére vonatkoznak. Vitathatatlan, hogy ebben a rendszerben kiesnének a korosztályos futballból az 1989-1993-asok, de az ő számukra – ha nem játszanak rendszeresen egyesületük elsőcsapatában – az egy osztállyal lejjebb (NB II), vagy valamelyik regionális bajnokságban indított tartalékcsapat – végső esetben pedig az átigazolás – megoldást adna. A jelenlegi U17-U18-as bajnokság kettős énje így tisztességgel, szakmai érdekek sérelme nélkül szétválhatna.

Hogy ezt ma nem látom realitásnak, annak számos oka van. Említhetem az alacsony játékos-létszámra vonatkozó érveket, a finanszírozás kérdőjeleit éppen úgy, mint azt a szerintem téves szemléletet, hogy nekünk az „UEFA-trendhez” kell alkalmazkodni, márpedig az európai szövetség a válogatottakat is az U19-U17-U15 lépcsőfokokon versenyezteti.

Nem látom reálisnak, mégis azt mondom, bele kell vágni, meg kell teremteni a realitás feltételeit, különben tönkremegy minden, konzerválódik a nihil, a lemaradás a nemzetközi standardoktól.

Mert az biztos nem „UEFA-trend”, és semmilyen szempontból sem szolgálja a jövőt, hogy a legalacsonyabb szintű/életkorú nagypályás bajnokságban akár 21 évesek is futballozhatnak, és a törzskorosztály 18 éves…
 

Hozzászólások

ms.d   |2010-04-12 15:17:56 Én úgy gondolom, hogy az már rég rossz, ha olyan játékos játszik a pályán, akinek a szülei pénzt tesznek az asztalra, és közel sem olyan tehetséges, mint mondjuk az a játékos, aki a padon ül. És nem csoda, ha sehol nincs a női foci Magyarországon. A lányok 14 évesen akarnak elkezdeni labdát rúgni? Ezt már pici korban kéne elkezdeni. De Mo-on nem csak a női futballal van probléma, hanem a férfivel is. Itt valami régen romlott meg nagyon... Mi történt? Puskás idején az angolokat is vertük? Most mi van? Máltától kikapunk...

elektrocowboy   |2010-03-29 08:11:58 Kedves Tamás! Először is engedd meg, hogy gratuláljak az Újpesti fiatalok játékához. Másodszor, ha már Te továbbgöngyölítesz én sem szeretnék kimaradni ebből. Az eddig felsoroltakhoz hozzátennék két észrevételt, azaz két olyan dolgot ami szintén közrejátszik abban, hogy az u17 (u18?? Magam sem tudom ) olyan amilyen. Az első: egyes edzőket és csapatokat nem érdekli ez a bajnokság! Tesznek rá nagy ívben! Szükséges rossznak mondják! Pedig jobban tennék, ha inkább kiaknáznák a saját játékosaik hasznára a kiírásban benne lévő lehetőségeket! Azt a kollégát aki viszont megteszi és használja ( azzal főz ami van ) azt lehurrogják. A második: vannak csapatok, ahol a lányoknak "derogál" az utánpótlásban játszani. Ha az edzőjük felolvassa a nevüket a hétvégi keretben ( u17 ) hisztirohamot kapnak, lesérülnek, nem bírják a terhelést stb... Elértük, hogy "ciki" ifiben játszani? Szerencsére ismerünk olyan lányokat is, akik attól kapnak hisztirohamot, ha nincs minden nap edzés, vagy kimaradnak a hétvégi up-csapatból és mutogatják az edzőjüknek, hogy nézze meg, a kiírás alapján ők még beférnek! Szeretnénk játszani!- mondják ők... és tudjátok mit...engedjétek játszani azokat, akik SZERETNÉNEK!

F.Tamás   |2010-03-28 21:35:23 Szeretném a témát továbbgöngyölíteni, és árnyalni, mert nem akarom a visszajátszás témáját egy csapatra, netán kettőre kihegyezni.Ugye ma rangadót játszottak az U 17-es bajnokságban a Hegyvidék a harmadik helyről fogadta a második helyezett Taksonyt.Kimentem a mérkőzésre, érdekelt hogyan alakul a meccs,kiváncsi voltam néhány apróságra, és arra, hogy melyik csapat mit húz elő a tarsolyából. A taksonyi edzőnek igaza van, számukra a mai meccs bizony nem jelentett terhelést, inkább egy közepes edzésnek felelt meg.Végtelenül könnyed játékkal úgy nyertek, hogy lányaik igazán meg sem izzadtak.Én arról beszéltem fentebb, hogy a naponta TELJES ERŐBEDOBÁSSAL végigjátszott mérkőzés káros lehet az egészségre. Ma ettől a taksonyiaknak nem kellett félniük.Még azt a luxust is megengedték maguknak, hogy egy lábadozó mezőnyjátékost állítsanak a kapuba, ugyanis kapusaik más elfoglaltság miatt nem álltak rendelkezésre. Azt hiszem az igazi felelősök mi az U 17-es csapatok vezetői vagyunk.Egyszerűen nem késztetjük ellenfeleinket teljes erőbedobásra, így lehet, hogy a jobb képességű csapat a mi élet-halál meccsünket egyszerú edzésnek tekinti, és - sajnos tekintheti.Azt gondolom, hogy a hiba a mi készülékünkben van. Nem tanítjuk meg lányainkat futballozni, nincs megfelelő erőnlétük, és ha találkoznak egy magában is erős Kecskeméttel, aki még meg is van tűzdelve az - Isten tudja miért nem válogatott Szabó Bogival,Halászi Kingával, Medgyes Ágival- sok esély nincs.Az U 17 -es bajnokság edzőin óriási a felelősség.Nincs mese, olyan erőnlétbe kell hozni csapatainkat, hogy ilyen ne nagyon forduljon elő.És bizony sokkal tönbbet kell tanitanunk a futball tudományából is. Talán tanult kollegám nem sértődik meg, ha azt mondom belenyúlt a készbe.Jókor igazolt olyan játékosokat akik képességeik révén alkalmasak a csúcsrajátatásra, és jól fúzionált egy működö, erős utánpótláscsapattal. Nekünk nem lesz ilyen szerencsénk, de van feladatunk.Olyan csapatot kell csinálnunk, mely méltó ellenfele az FTC-nek és a Taksony/Kecskemétnek. Ez nem a jövő héten fog sikerülni (bár mi megpróbáljuk)), de van cél amit mindenképp el kell érnünk.És ez még mindig messze van az áhított nemzetközi szinttől,de egy lépés a jobbíttás,a szakmaiság felé.

denesandras   |2010-03-26 16:31:53 Kicsit megijedtem, amikor elkezdtem olvasni Füzesi Tamás véleményét - féltem, hogy elvisszük a polémiát a Taksony SE felé, pedig az írás nem egy klubról szól. Sokkal többről, ezért is örültem, hogy az UTE fiataljainak edzője is a lényegről írt. Bennem azóta is számos kérdés vetődik fel,például annak rögzítése, ideális rendszer nincs, mert ami az lenne (három korosztályos csapat versenyeztetése) arra nincs pénz, illetve nincs annyi játékos. Még egy gondolat, kérdés maradt ki az írásomból, ami szerintem erősíti az "egy bajnokságban két bajnokság" vonalat: ha az idei U18-at valóban azért hoztuk létre, hogy abban az 1992-es, 1993-as törzskorosztály játsszon néhány túlkorossal kiegészítve (a félreértések elkerülése végett: ez volna a normális egy "tiszta helyzetben", hol futballoznak, hol nagypályáznak az 1994-esek, 1995-ösök? Ők fogják Magyarországot, bennünket képviselni az őszi Európa-bajnoki selejtezőkön...

F.Tamás   |2010-03-26 15:07:23 A kérdés kényes, és én csak a saját véleményemet mondhatom el.Magam is beszéltem Dombó Jánossal az ominózus visszajátszásokkal kacsolatban.Továbbra sem vagyok az Ő szakmai álláspontján, de megértem azokat.Az utánpótlás területének talán legnagyobb kérdése, mi a fontosabb: az eredményesség, vagy az építkezés, és a fejlődés? Minden e két témakör köré simul, és itt vannak a szakmai, ízlésbeli különbségek. Én azt gondolom, hogy a kecskeméti utánpótlás magától is szép eredményeket érene el, és a felnőtt csapatban játszó lányok is kaphatnak állandó meccsterhelést, akár hétközi edzőmeccsek lejátszásával, anélkül, hogy visszajátszanának.De ha az U 17 "elfogy" sérülés, betegség miatt, muszáj visszajátszatni.És ha az eredmény a fontos, és jelen esetben ez is dominál -gondolom-, akkor a visszajátszóknak helyük van az U 17 -ben.Ezt is megértem,hiszen én is nagyon szeretek győzni. Csapatunk szakvezetése ebben a kérdésben úgy foglalt állást -szerintem helyesen- hogy csak abban az esetben játszhatnak vissza azok, akik a felnőtt csapatban számításba vannak véve, ha mint pszichikailag, mint testileg kipihentek, és frissek. Vannak olyan vélemények, melyek azt állítják 48 órán belül két tétmeccset lejátszani teljes erőbedobással nem lehet, a szervezet "megerőszakolása" nélkül,mások ezt különösen ajánlatosnak találják, mint levezető, regeneráló, és hangulatjavitó tréningként aposztrofálva.Saját sportorvosunk nem javasolja a naponta játszandó tét és edzőmérkőzéseket, még alkalomszerűen sem,különösen nem 15-17 éves korban, számos ellenjavallat szól ellene. Magam sem gondolom, hogy ez természetes lenne.Persze ez adódik abból, hogy csapatunk csúszva-mászva kűzdve, harcol hétről-hétre, és nem hiszem, hogy a meccs utáni napon különösebben kedvük és erejük lenne, újra tétmeccset játszani.Hozzáteszem, hogy csapatunk erejének még nincs a teljében, ezen még sokat kell dolgoznunk. Az ilyen vitás ügyek rövidre zárása okán haladéktalanul (2010.07.01)bevezetném azt a szabályt, hogy amelyik játékos az U 17-ben, vagy a felnőtt bajnokin egy félidőnél többet töltött a pályán,48 órán belül semelyik csapatban nem szerepelhet, még csereként sem.Ezzel a szabállyal egyértelműen eldőlne a kérdés, mi a fontosabb, a felnőtt vagy az U 17-es szereplés? A továbbiakban a szakvezetés eldönti, melyik csapata a fontosabb. A korosztályokat szerintem mindenképppen a nemzetközi "trendhez" kellene igazítani, mert nonszensz hogy nálunk egy húszéves futballista, aki külföldön még az U 20-as keret tagja,és csak álmodik a nemzeti válogatottságról, nálunk veterán őskövület, és harmincszoros felnőtt válogatott, túl egy keresztszalagszakadáson és közvetlenül egy belső porc előtt. 15-17-19 év ezek jó korosztályok. Kiégetni, gyerekkort elvenni nem kell,tizenhat éves kislányra súlyos taktikai,pszichikai és fizikai béklyót rakni nem szabad, az eredményességet az építkezéssel harmóniába hozni viszont ajánlatos.Sajnos példát látunk az előbbire,nem is egyet, de hála Istennek az utóbbira is van példa, lehet választani. Mindenkinek a korának megfelelő bajnokságot, terhelést, és képzést. Ezekben lenne fejlődési lehetőség számunkra.Én a közéutat választanám,azok akik meccshiánnyal bajlódnak,új poszton kipróbálhatók,még kevesek a felnőtt bajnoksághoz, játsszanak vissza maximum 20 éves korig,csapatonként maximum 3 fővel, de a csapat gerincét valódi U 17-es lányok adják, akik még csak készülnek a felnőtt megmérettetésre.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználó írhat a cikkhez.

Powered by !JoomlaComment 3.26

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."