|
 Ropi. Így hívja mindenki Sebestyén Györgyit, és a törékeny testalkatra utaló becézés inkább kedveskedés, nincs benne szemtelenség – szóljon akár húsz évvel fiatalabb csapattárstól. És, aki ismeri ropit, tudja, akkor igazi, ha sós, ha csíp, ha meggyűlik vele az ember baja. Vagy ez már nem ropi, hanem a Ropi? A magyar női futball legendás alakjával, a sokszoros bajnok, több mint hatvanszoros válogatott támadóval a futballról beszélgettünk. Múltról, jelenről, és ami a legfontosabb: a jövőről.
- A Feminában a csúcson hagytad abba és az emberben felvetődik, hogy miért? Érthetetlen volt. Majd újrakezdted egy NB II-es középcsapatban. Még érthetetlenebb… Mesélnél erről? Mert, valahogy ez nem hétköznapi történet.
+ Nézd, amikor én abbahagytam a nagypályás játékot, akkor mondhatom, (magyar) szinten mindent elértem már, amit el lehet a női labdarúgásban érni. Nagyon jó játékosok között, nagyon sok bajnoki címet és sok-sok válogatottságot tudhattam magaménak. Ahogy múlt az idő, a tűz és a motiváció csökkent bennem és ebben az állapotomban egy súlyos sérülést szenvedtem. Meghoztam a döntést. Befejeztem.
- De mégse…
+ Amikor eldöntöttem, komolyan is gondoltam és a körülmények is ezt támasztották alá. Aki volt már sérült tudja, hogy mekkora erő kell a felépüléshez az „újrakezdéshez”. De akkoriban egy csapat kezdett épülgetni a lakhelyemhez közel, ami nekem kapóra jött, mert a rehabilitációt mindenképpen meg akartam csinálni, a futsal miatt, hiszen a focit azért nem akartam teljesen abbahagyni.
- Szerencsés találkozás?
+ Igen! Van ilyen, nem?
 - Van, persze!
+ Beszélgettem Janóval (Dombó János, a Taksony edzője – a szerk.), hogy tudna e segíteni nekem és ő örömmel igent mondott. Én meg elkezdtem lejárni edzésekre, azért, hogy működőképessé tegyem a lábamat. Így kezdődött.
- És hogyan folytatódott?
+ Egyre jobb állapotba kerültem, megismertem a csapatot és valahogy tetszett az a hozzáállás, amit itt tapasztaltam. A mentalitásunk nagyon hasonló Janóval. Kellő tiszteletet és megbecsülést kaptam, mondhatom többet, mint azelőtt bármikor. Úgy éreztem, ebben a légkörben tudnék nekik segíteni abban, hogy felkerüljenek az NB I-be.
- Ígértek neked bármit is?
+ Persze, rengeteg edzéslehetőséget! Komolyra fordítva, semmit nem ígértek, de éreztük, hogy ebből egy komoly dolog is kialakulhat, mert a csapatban mindenki nagyon akarta a sikert. Én olyan típus vagyok, hogy nem érdekel, ha valaki „labdazsonglőr”, az érdekel, hogy mennyire teszi oda magát az edzéseken és a meccsen. Itt az edző és a csapattagok is óriási „szívvel” vannak megáldva és ez tetszik nekem.
- Tehát, újrakezdted.
+ Igen.
- Az NB II-t fölényesen nyertétek, de aztán a felsőbb osztályban mintha megtorpant volna egy kicsit a csapat.
+ Más a ritmus és sokkal jobbak az ellenfelek. Ne feledjük, hogy október elején nagyon sok sérültünk is lett, köztük én is. Ezt még nem bírta el a csapat, bár elismerésre méltóan küzdött. Sikerült a télen megerősíteni a gárdát és a maródiak is helyrejöttek, ettől látod most, hogy nagyon nagy lett a kontraszt az őszi és a tavaszi szezon között.
- Persze. A vak is látja, hogy ez már nem ugyanaz a csapat.
+ A csapat és a mentalitás ugyanaz, hiszen el senki nem igazolt Taksonyból. Ne feledd, egy csapat nem csak azokból áll akiket látsz kifutni a mérkőzésen. Sokkal összetettebb dolgok ezek és mindenkire nagy szükség van. Nem csak szombatok-vasárnapok vannak, hanem hétköznapok. Ugyanolyan fontosak, és ott dőlnek el a nagy dolgok. Persze a hétvégén kerül fel az egészre a korona. Vagy nem. De mi azon dolgozunk, hogy felkerüljön az a bizonyos pont az i-re!
 - Mi lehet benne idén a Taksonyban?
+ Nézd, most jól kijött a lépés. Az újakat sikerült beépítenünk. Sok munka van ám ebben, elhiheted. Ennek a csapatnak most rutint kell szereznie és a győzelmek meghozzák az önbizalmat. A fiatalokat elnézve azt mondom, tudnak ők mindent, csak ki kell hozni belőlük. A rutinosabbak is fejlődnek én azt látom és az idősebbek is újra virágkorukat élik. Jól érzem itt magam nagyon. Nem ijedünk meg senkitől és szeretünk mindannyian focizni. Ez mire elég? Ez attól is függ, hogy az ellenfelek milyen formában és állapotban vannak. Minden meccsen odatesszük magunkat, aztán a végén összeszámoljuk, hogy hány pontunk lett. Na, majd akkor megmondom mire volt ez elég.
- Sokan látnának szívesen a válogatottban is.
+ Komolyan?
- Azt mondják, kiemelkedően teljesítesz a mérkőzéseken.
+ A válogatottól elbúcsúztam. A jelenlegi szövetségi edző a fiatalítás mellett döntött. Nem is érzek már motivációt, hogy bekerüljek. Az, hogy az itthoni mezőnyben még képes vagyok kiemelkedőt nyújtani, az egyrészről nem jelenti azt, hogy nemzetközi szinten is tudnék, másrészt ez kritika a mai fiataloknak és arra kell, hogy ösztönözze őket, hogy sokkal jobban tegyék oda magukat.
- Halkan kérdezem: futsal?
+ Én meg hangosan mondom: a másik nagy szerelem. Ott a „korosztályos” társaságomban találhatom magam, és ez jó. De, a nagypályát jobban élvezem, és elsőbbséget is élvez jelenleg. Jó dolog, hogy dupla lángon éghetek!
- Jövőre, veled, ugyanitt?
- Majd meglátjuk. Jelenleg sérült vagyok és meg kell, hogy műtsenek. Nagy műtét lesz, így biztosat csak nyár végén tudok mondani. De, mindenképpen a csapat mellett maradok és segíteni fogom a jelenlétemmel, ha kell a tanácsaimmal, és ha tehetem a pályán is a lányokat. Remélem, hogy újabb játékosok is jönnek majd, mert vagyunk egy páran, akik már benne vagyunk a korban. Sok munka vár ránk, de épül itt egy jó csapat én azt mondom.
|
